BPMK

ÉPÍTŐK NAPJA 2019

A Vasas Szakszervezet Székház impozáns dísztermében, az Építők Napja központi ünnepségének hagyományos színhelyen, került sor május 31-én az építők köszöntésére. Az építőiparban dolgozókat a kormányzat, a szakmai és tudományos szervezetek képviselői, a mérnöki kamara, a szakszervezet tisztségviselői köszöntötték.

A korábbi évekhez hasonlóan az ünnepi megemlékezéseken miniszteri elismeréseket és a szakmai szervezetek által alapított díjakat is átadtak. Az ünnepi rendezvény, nemzeti énekünk, a Himnusz elhangzása után immár hagyományosan Kassai Ferenc, a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara elnöke, a Magyar Mérnöki Kamara alelnöke köszöntőjével kezdődött meg. Emlékeztetett a kamarai elnök arra, hogy június első vasárnapja évtizedek óta az építők ünnepe. Köszöntötte a kormányzat megjelent képviselőit, a szervező társszervezetek képviselőit és az építők társadalmát. Ez jeles ünnep az építésben, építésügyben dolgozók számára, amikor az egész ország köszönti az építőket, akiknek áldozatos szellemi és kétkezi munkájától függ épített környezetünk minősége. Az építés egy olyan folyamatos tevékenység, mely évszázadok egymásra halmozódó tapasztalatait foglalja magába és fejleszti minden időben a kor igényeinek megfelelően; és próbálja a teljességet előállítani. Sajnálattal emlékezett, hogy az építőipari termelés értéke 2006 év óta folyamatosan csökken, 2016-ban a termelési érték 18,8%-kal csökkent az előző évhez képest. De 2017-től a magyar építőipar nyolcéves recesszió után a piaci szereplők reális várakozásai szerint tartósan növekedési pályára került. 2018-ban 22,3%-kal nőtt az építőipar termelése 2017 év azonos időszakához képest. Ez év első két hónapjában az építőipar termelése 39%-kal nőtt. Jó időket élünk manapság, mert a magyar építőipar nyolcéves recesszió után a piaci szereplők reális várakozásai szerint tartósan növekedési pályára került. A sajtó szerint „dübörög az építőipar”.  Bízunk abban, hogy ez továbbra is fentartható lesz. Az építőipar jelentősége abban van, hogy egyéb iparágak termékeit, berendezésit építi be, ezáltal az építési igény más iparágakat is fejlesztésre, termelésbővítésre ösztönöz. Az építőipar multiplikátor szerepe elvitathatatlan a gazdaság fejlődésében, de hozzájárul a városokban, településeken élők jobb életkörülményeihez is. A nagy amplitúdójú megrendelésállomány változás nem tette lehetővé – a mai napig tőkehiánnyal küzdő –építőipari cégeknek a folyamatos, állandó létszám megtartást. Emlékeztetett arra, hogy a recesszió hatására 2007 és 2013 között 85.000 foglalkoztatottól kellett az építési ágazatnak megválnia. Mára javult a létszám-helyzet, de ki kell mondani, hogy az építőipar jelenlegi – létszámhiány, hatékonyság és egyéb – problémáiból a kitörést az innováció erősítése jelentheti. Nem szabad engednünk, hogy a fellendülő építőipari piacot a szakmunkáshiány visszavesse, mert a csapatmunka megköveteli, hogy minden résztvevője; a mérnöktől a szakmunkásig magas szakmai tudással rendelkezzen. Elkerülhetetlen, hogy építőipari szakmákra folyamatos foglalkoztatási-képzési program induljon, ahol rövid idő alatt elméleti és gyakorlati képzést követően betanított munkások lehetnek. Az így megszerzett tudás után, ha számításaikat megtalálják, akkor a későbbiekben OKJ szintű képzésben részesülhetnek munkavégzés mellett a szakképzési alap, és uniós források támogatásával. Az iskolarendszerű képzőhelyek mellett hangsúlyt kell fektessünk a felnőttképzésre, átképzésre, továbbképzésre. E helyen is szeretném elismerésemet kifejezni az ÉVOSZ-nak „Építőipari hazahívó” címmel egy közösségi oldalon is meghirdetett „toborzásáért”, mellyel a magyarországi építőipari mérnök-és szakmunkás hiányt kívánja mérsékelni. Mi a mérnöki kamarában a műszaki munka hitelességéért is dolgozunk, és támogatunk minden kezdeményezést, amely a szakmai elhivatottságot erősíti, így az „Építőipari hazahívó” rokonszenves programját is.
A jó minőséget előállítani képes szakmunkásokra az építés minden területén szükség van. Bízunk abban, hogy az építők társadalma egy megérdemelt jobb jövőt remélhet. Bizakodunk, mert tudjuk, hogy a mérnökök és műszaki szakemberek, szakmunkások együttes munkája a záloga az építőipar fejlődésének, mely jelentősen hozzájárul a nemzetgazdaság fejlődéséhez. A gazdasági fejlesztések nem nélkülözhetik az építést. Szeretnénk elérni, hogy a társadalom és a politika is tudomást szerezzen a magyar építést is képviselő szakemberek helytállásáról, kiváló innovációs képességéről. Hangsúlyozta, hogy patrióta gazdaságpolitikára, az uniós támogatások racionális felhasználására, és vállalkozásbarát intézményi szabályozásra van szükség. Magyarország gazdaságának fellendítéséhez a legfőbb adottságok egyike, a mérnöki szürkeállomány rendelkezésre áll, a mérnöki kamarák pedig fölkészülten várják a “társadalmi megrendelést”. Az építés nem szűk szakmai kérdés, hanem össztársadalmi érdek.


Dr. György László az Innovációs és Technológiai Minisztérium Gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára köszöntőjében elmondta, hogy az építőipar a nemzetgazdaság meghatározó ágazata. A 2018. évi kiemelkedő teljesítmény 23%-kal magasabb volt az előző évhez képest, de az elmúlt két évben összességében 50% a teljesítménynövekedés. A kormányzati intézkedések következtében a CSOK segítette a családok lakáshoz jutását és hozzájárult a lakásépítési piac fellendítéséhez. Az építőiparban szükség van technológiai váltásra, amihez a kormányzat támogatást kíván nyújtani. Ugyanakkor a jelenlegi helyzetben is látható, hogy több erős középvállalatra van szükség az építőiparban a társadalmi igények kielégítésére. A minisztérium célja, hogy az innováció széleskörű támogatásával az építőipar vállalati szerkezete is kedvezően változzon. Tolmácsolta dr. Palkovics László miniszter jókívánságait az ünnepi ülés minden résztvevőjének. Az ünnepi ülés kitüntetettjeinek gratulált.
Dr. Sinoros Szabó Laura az Emberi Erőforrások Minisztériuma Oktatásért felelős Államtitkársága főosztályvezetője átadta prof. dr. Kásler Miklós miniszter üdvözletét az ünnepi ülés résztvevőinek.
Megemlékezett arról, hogy az Építők Napja egybeesik a Pedagógus Nap ünnepével. Kiemelte, hogy a magyar műszaki képzés világhírű és kitért a világhírű magyar építészek hazai és határainkon túli eredményeire. A jó építész szem előtt tartja azt, hogy az általa tervezett építmény használói jól érezzék magukat, mert lényeges, hogy a praktikum és az esztétikum egysége jelenjen meg. Az Építők Napja alkalmából köszöntjük a megvalósítókat, mert nélkülük a terv csak a papíron maradna. Kiemelte, hogy a műszaki képzés speciális, ezért nélkülözhetetlen a munkaadók és a képzőhelyek szoros együtt működése. Az ünnepi ülés kitüntetettjeinek kifejezte jókívánságait. Köszöntőjét Ady Endre soraival zárta. „Én nem kívánom senkitől, hogy csudás dolgot tegyen, de joggal kívánom mindenkitől, hogy mindig ember legyen”.
Dr. Gulyás András, a Honvédelmi Minisztérium Hatósági Főosztálya főosztályvezetője örömét fejezte ki, hogy hivatalukban dolgozó mérnökök részt vehetnek idén is az Építők Napja ünnepségen. Átadta Benkő Tibor honvédelmi miniszter üdvözletét és köszöntötte a megjelenteket. Röviden szólt a NATO- csatlakozásunk óta eltelt időszak munkájáról, a honvédelmi építmények szabályozási kérdéseiről. E szerint a honvédelmi építmények az általános szakmai szabályokon túl a nemzetbiztonsági előírásoknak is meg kell felelniük.  Beszélt arról is, hogy a katonai építményeknél is megkezdődtek az épületenergetikai korszerűsítések. Kitért a pápai repülőtér és a kecskeméti repülőtér NATO- igényeknek megfelelő fejlesztésére is. Megköszönte a katonai építmények tervezőinek és kivitelezőinek a jó munkát. Köszönetet mondott a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamarának az együttműködés alapján nyújtott segítségért. Erőt, egészséget, katonai szerencsét kívánva fejezte be köszöntőjét.
Kling Zoltán, a Belügyminisztérium Vízügyi Koordinációs Főosztályának vezetője ünnepi köszöntőjében elmondta, hogy az építés volumene fokmérője a nemzetgazdaság fejlődésének. Hangsúlyozta, hogy a vízépítés és a vízgazdálkodás az építés része. Az Építők Napja jó alkalom, hogy előre tekintsünk és megpróbáljuk összefoglalni azt, milyen feladatok állnak a vízgazdálkodás, a vízépítés előtt. Mindannyian érzékeljük a szélsőséges időjárást, ami újszerű kihívást jelent és nekünk innovatív válaszokat kell adnunk, korszerű megoldásokat kell produkálnunk. A következő időszak fókuszában az öntözési célt szolgáló fejlesztések, és a vízmegtartó képesség fokozása áll. Kiemelt figyelmet kell fordítani a települési vízgazdálkodásra. felhívta a figyelmet a Budapesten ez év őszén megrendezésre kerülő Víz Világnapra. Átadta dr. Pintér Sándor belügyminiszter jókívánságait az Építők Napja alkalmából kitüntetetteknek.

Koji László, az Építési Vállalkozók országos Szakszövetsége elnöke megköszönte az ünnepi ülés résztvevőinek, hogy az építők iránti tiszteletből elfogadták a szervezők meghívását és megtisztelték az építőket jelenlétükkel. Elmondta, hogy a kitüntetettek sokszínűsége is mutatja, hogy az építés milyen összetett és sokféle tevékenység. Mára látható, hogy az építőipar korszakváltásban van. A 2018 évi építőipari termelés volumenének növekedése is igazolja a magyar építőipar jó képességét. Mára 30%-kal többet tudunk költeni saját beruházásra, ami elengedhetetlen az elkövetkező hat év mintegy 25 ezer milliárd építési beruházás megvalósításához. jelentősen növekedett a foglalkoztatottak száma, közel 400 ezer fő az állomány. Elmondta azt is, hogy az építőipari eredményhez mintegy 100 ezer képzetlen építőipari munkás betanítása is szükséges volt, ami nem kis nehézséget okozott. Szükséges a beígért áfa-visszaigénylés is a kistelepüléseken. Elmondta, hogy nem kell tartanunk a 2013. évi árvízkárokhoz hasonló károkra, mert a magyar emberek kiépítették az árvízvédelmet Magyarország fő-és mellékfolyóin. Ugyanakkor leszögezte, hogy az extenzív fejlődés korszaka lezárult, a korszakváltás minden területen komoly változást, fejlesztést igényel, mind a beruházás, mind a hatékonyság javítás területén. Kiemelte, hogy az építés a megrendelővel kezdődik. Az építési folyamat végrehajtó szereplőinek fel kell nőnie ahhoz, hogy a megrendelői igényeket magas színvonalon tudja kielégíteni és rámutasson arra, hogy milyen korszerű lehetőségek vannak. Hangsúlyozta továbbá a tervezők és kivitelezők felelősségét a laikus építtetőkkel szemben. A következő két-három évben várható nagy volumenű munkák ismeretében komoly fejlesztésekre, saját beruházásokra van szüksége az építési vállalkozásoknak, tervezőknek és mérnöki szolgáltatóknak egyaránt. Szentgyörgyi Albert szavait idézte, miszerint a kreatív ugyanazt a dolgot nézi, mint mások, de valami mást gondol róla. Szükségünk van tehát olyan építési termékekre is, amik felkeltik az érdeklődést. A hatékonysági problémák kezelésének legfontosabb eszköze beruházási, technológiai fejlesztési program maradéktalan végrehajtása. Azt kívánja az építők társadalmának, hogy az elkövetkező 10 év is kiegyensúlyozott és folyamatos lendületű legyen.
Dr. Nagyunyomi-Sényi Gábor, az Építéstudományi Egyesület elnöke köszöntötte az ünnepi ülés résztvevőit. Előadását Platón – aki a jó és a rossz ideája között tesz különbséget – által definiált un. sarkalatos erények felsorolásával kezdte. Ezek; az igazságosság, a mértékletesség, a bátorság és a bölcsesség.  Ezek közül ő is a bátorságot tartotta a legfőbb erénynek, mert az teszi lehetővé a többi erény tanúsításár. Platón szerint a hivatások közül a politikában van a legnagyobb szükség az erényességre, mert az erénytelenség a politikában képes a legtöbb kárt okozni. Magyarországnak legalább két évszázados célja, hogy az életminőség, a gazdasági-ipari, társadalmi és fejlettség terén felzárkózzon a Nyugat-Európai államokhoz. E mellett folyamatos törekvésünk a modernizáció, a modern magyar nemzeti állammá válás. E történeti visszatekintés tükrében beszélt a magyar építőipar helyzetéről is. 2018-ban számos olyan létesítményt terveztek és valósítottak meg a magyar építészek, mérnökök és a kivitelezők, amelyek példa értékűek. Felsorolt néhányat az ünnepi ülésen is kiállított és díjat nyert alkotásokból. Véleménye szerint ez évben és 2020-ban is folytatódik a növekedés. Jelentős változás indulhat meg 2020-ban, de még nem kell tartanunk a szektor visszaesésétől. A növekedés fenntartásához jelentős szerepet játszanak a külföldi befektetések. Végül zárásképpen azt mondta, hogy ünnepeljünk, mert van mit ünnepelni, épül és szépül az ország. örüljünk, mert van miért ünnepelni. Soha nem látott mennyiségű építési feladat vár ránk, fejlődhetünk, gazdagodhatunk, iparunk erősödhet. Ehhez kívánt az építés minden szereplőjének sok szerencsét.
Pallagi Gyula, az Építő-, Fa- és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezeteinek Szövetségének elnöke úgy vélte, hogy a hallott jó gazdasági eredményeket még nem lehet egyértelműen érzékelni az ágazatban dolgozók bérében. Reményét fejezte ki, hogy az elkövetkező intézkedések meghozzák a várt eredményeket. Fontosnak tartja a humánkapacitás növelését. Kérte a kormányzatot, hogy fektessen többet a szakképzésbe annak érdekében, hogy az építőipar szépet és jót valósítson meg jólképzett munkaerővel. Perspektívát kell adnunk az ifjúságnak az építőiparban is. Az ifjúság nem akar az építőiparban dolgozni. Tennünk kell azért, hogy ez ne így legyen, fel kell keltenünk az igényt az építésért. Hasonlóan más iparágakhoz, vonzóvá kell tennünk magunkat, de ahhoz össze is kell fognunk. Erre buzdította a jelenlévőket is. Az építőknek ki kell harcolni az erkölcsi és anyagi megbecsülés méltó szintjét.

Ezután következett a kitüntetések átadása.

Kassai Ferenc levezető elnök gratulált a kitüntetetteknek és kérte a megjelenteket, hogy hallgassák meg a Zuglói Filharmónia vonósnégyesének ünnepi előadását. Bemutatta a vonósnégyes tagjait: Pregl-Kovács Orsolya hegedű, Ottmár Anna Magdolna hegedű, Zárbok Zita brácsa, Kiss Gergely Ádám cselló. Az ünneplő közönség végezetül meghallgatta a Szózatot a vonósnégyes előadásában. Kassai Ferenc levezető elnök reményét fejezte ki, hogy jövőre ugyanitt találkozunk. Az ünnepi ülés bezárását követően fogadásra került sor.

A 2019. évi ünnepi ülés kitüntetettjeinek névsora:

Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az Építők Napja alkalmából miniszteri elismerő oklevelet adományoz:
Az építészeti-műszaki tervezési, építési és kivitelezési szerződések teljesítéséből fakadó viták ügyében eljáró Teljesítésigazolási Szakértői Szerv felterjesztése alapján, az eljárásokban végzett magas szintű igazságügyi szakértői tevékenységéért. Számos esetben országos hatáskörben a szakértői tanácsok elnöke és tagjaként nyújtott kiemelkedő munkájáért.
A díjakat dr. György László Gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár adta át az Innovációs és Technológiai Minisztérium.
F. Bokor András okleveles gépészmérnök, igazságügyi szakértő részére
Császár Álmos okleveles gépészmérnök, igazságügyi szakértő részére
Csermely Gábor okleveles építőmérnök igazságügyi szakértő részére
Koós Gábor okleveles építőmérnök, igazságügyi szakértő részére
Dr. Márkus Gábor okleveles építészmérnök, igazságügyi szakértő részére
Pogány János okleveles villamosmérnök, igazságügyi szakértő részére
Pusztai József László okleveles építőmérnök, igazságügyi szakértő részére
Sátori Sándor okleveles építőmérnök, okleveles gazdasági mérnök igazságügyi szakértő részére
Sokoray László okleveles építőmérnök, okleveles építész-statikus szakmérnök, igazságügyi szakértő részére
Smid László okleveles gépészmérnök, Euro-mérnök, igazságügyi szakértő részére
Zombori Ferenc okleveles gépészmérnök, energetikai és környezetvédelmi szakmérnök, igazságügyi szakértő részére

Miniszteri elismerő oklevélben részesül
Dr. Antal Józsefné  a Szilikátipari Tudományos Egyesületnél végzett elkötelezett lelkiismeretes ügyviteli, szervezési munkája elismeréseként.
Asszonyi Tamás Munkácsy Mihály díjas szobrász és éremművész
Mára több száz általa alkotott nemes anyagokból megformált díj - kisplasztika, érem, nívódíjat elismerő tábla hirdeti a kiváló építőipari munkákat.
Berta Ferenc
A közösségért végzet lelkiismeretes érdekképviseleti munkája elismeréséül.
Csanád Bálint
Kiemelkedő tervezői tevékenysége, valamint a Mérnöki Kamaránál végzett szakmai szervezési munkájának elismeréséül
Fajcsák Dénes
Eddigi sokszínű és közösségorientált tevékenységének elismeréséül
Fazekas Eszter
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségénél végzett kimagasló szakmai és szervezési munkájáért
Gellér Ákos
Elkötelezett szakmai ismeretterjesztő munkássága elismeréséül
Horváth Sándor
A téglagyártáshoz kapcsolódó elkötelezett innovatív munkájának elismeréséül
Kádár György László
A korszerű nyílászárok gyártási technológiájának kidolgozásában, valamint elterjesztése érdekében végzett lelkiismeretes munkája elismeréséül
Kalkopulosz Attila
A szerkezetépítés területén elért szakmai eredményeiért, példaértékű üzleti együttműködéséért részesül elismerésben
Karsa Álmos
Az építőiparban végzett kiemelkedő szakmai tevékenysége, valamint a Mérnöki Kamaránál végzett szakmai szervezési munkájának elismeréséül
Karsai Gábor
A termékfejlesztés, minőségbiztosítási területen végzett kiemelkedő munkája, valamint a Magyarországi EPS Hőszigetelőanyag Gyártók Egyesületében végzett elkötelezett szakmai tevékenysége elismeréséül
Kemecsei József
Lelkiismeretes és odaadó érdekképviseleti munkája elismeréseként
Palla Ferenc József
Több mint 40 éves, az építőipar több területén végzett magas szintű szakmai munkássága elismeréséül
Sándor Tünde
Az építőipar és az építésgazdaság reális szakmai és társadalmi megítélése érdekében végzett újságírói és szerkesztői tevékenységért
Szádeczky-Kardoss Gábor
Az Építéstudományi Egyesületben a szakmai továbbképzések szervezésében, valamint az ifjúság körében végzett kiemelkedő ismeretterjesztő munkájának elismeréséül.
Zala Tibor
Az épületenergetikai fejlesztések gyakorlati megvalósításához, a korszerű légtechnikai rendszerek és a megújuló energiaforrások berendezéseinek elterjesztésében végzett kiemelkedő munkásságáért.
Gonda Ferenc
Tartószerkezeti tervező, a Mérnöki Kamara alapító tagja, a felsőoktatás segítéséért és a Kamarában végzett továbbképzési munkájáért.
Zsigmondi András
A Magyar Mérnöki Kamara Építési Szakmai Tagozatának elnökségében, hosszú évek óta végzett tevékenységéért.

Prof. Dr. Kásler Miklós az Emberi Erőforrások Minisztere az Építők Napja alkalmából miniszteri elismerő oklevelet adományoz.
A díjakat az Emberi Erőforrások Minisztériuma, Oktatásért Felelős Államtitkársága részéről dr. Sinóros-Szabó Laura főosztályvezető asszony adta át.
Pólya Endre részére
Kiemelkedő szakmai pályafutása, valamint példaértékű szakmai közösségért végzett munkája elismeréséül.
Semmelweis Tamás részére
Tervezői és a szakmai közösségért végzett példaértékű munkájáért.

Dr. Benkő Tibor Magyarország honvédelmi minisztere - hivatkozással a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Mérnöki Kamara stratégiai partnerségi megállapodására - a katonai és honvédelmi célú építmények megvalósítása érdekében végzett kiemelkedő munkája elismeréseként, Építők Napja alkalmából elismerésben részesíti.
A díjakat dr. Gulyás András mérnök ezredes urat a Honvédelmi Minisztérium Hatósági Főosztály főosztályvezetője adta át.
Bíró József urat  Budapest Főváros Kormányhivatala Közlekedési Főosztály főosztályvezetőjét
A katonai építésügyi hatósági eljárásokban szakhatósági közreműködőként kifejtett konstruktív tevékenysége elismeréséül.
Kristóf István urat a HM CURRUS Zrt.  infrastruktúra fejlesztési koordinátorát.
A honvédelmi és katonai célú infrastrukturális beruházások megvalósítása során kifejtett tevékenysége elismeréséül
Lázár Béla ezredes urat a HM Állami Légügyi Főosztály Repülésfelügyeleti Osztály osztályvezetőjét
Az állami repülésügy hatósági felügyelete területén végzett munkája elismeréséül

Dr. Pintér Sándor, Magyarország Belügyminisztere Építők Napja alkalmából miniszteri elismerő oklevelet adományoz.
A díjakat Kling Zoltán a Belügyminisztérium Vízügyi Koordinációs Főosztály főosztályvezetője adta át.
Márton Antal részére
Szennyvízcsatorna hálózatok építési, csapadékvíz mentesítési, ivóvízminőség javító programok megvalósítási, valamint belvízcsatorna kotrási munkáinak irányításáért.
Telek Szilárd részére
Az Északmagyarországi Regionális Vízművek Zrt. Területén, számos ivóvíz távvezeték építésének és rekonstrukciójának magas műszaki színvonalon végzett irányításáért.
Dr. Tóth László részére
Szegeden, Szentendrén és a Dagály uszoda környezetében a mobil árvízvédelmi falrendszer kiépítésében végzett irányítói, valamint a betontechnológia témájú oktatói tevékenységéért.
Varga János részére
Az elmúlt tíz évben kisvízfolyásainkon átívelő mérőhidak szakszerű felújításáért, dunai vízmércéink megújításáért, műemlékvédelmi környezetben a Lánchídi mérce távmérősítése kivitelezéséért

A Magyar Mérnöki Kamara Építési Szakmai Tagozata Kardos Andor Díjat adományoz.
A díjat dr. Kiss Jenő a Magyar Mérnöki Kamara Építési Szakmai Tagozatának elnöke adta át.
Molnár Dénes részére
Több mint 30 éves kiváló tervezői, szakértői, igazságügyi szakértői munkájáért, valamint a Magyar Mérnöki Kamara Építési Szakmai Tagozatában, a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara Felügyelő Bizottságában, valamint az Építéstudományi Egyesület szakosztályi titkáraként végzett kiemelkedő munkája elismeréséül.

A Szilikátipari Tudományos Egyesület elnöke, Asztalos István a Szilikátipari Emlékérem kitűntetést adta át:
Prof. Dr. Csőke Barnabás részére
Közel 50 éves, a hulladékgazdálkodás, kiemelten a fenntartható fejlődést szolgáló maradványanyag és hulladékhasznosítás területén végzett úttörő és meghatározó oktató, kutató és innovatív fejlesztő munkássága elismeréséül.
Prof. Sergey N. Kulkov részére
Az Építőanyag folyóiratban végzett kimagasló szerkesztőbizottsági tevékenységének elismeréseként.
Libál Lajos György
A nemzetközi acél- majd napjainkig az üvegipar területén végzett kiemelkedő, innovatív, valamint a Szilikátipari Tudományos Egyesületben végzett ismeretterjesztő munkája elismeréséül
Mattasovszky Zsolnay Eszter, a Magyar Szabványügyi Testület burkolólapok, falazóanyagok és tetőfedő anyagok bizottsági elnöke részére, kutatási, laboratóriumi és minőségellenőri tevékenysége elismeréséül
Pálmai Gyula villamos üzemmérnök részére, szakterületén kidolgozott innovatív megoldásai, valamint nemzetközi munkássága, továbbá a Szilikátipari Tudományos Egyesületben végzett ismeretterjesztő munkája elismeréséül
Dr. Svoboda Vilmos részére, tervezői, kivitelezői, műszaki ellenőri, valamint nagyértékű beruházások tervezésében és lebonyolításában végzett kiemelkedő irányító szerepéért és tudományos és publicisztikai tevékenysége elismeréséül
Dr. Borosnyói Adorján az Építőanyag c. folyóirat volt főszerkesztője részére. Vezetése alatt a lap nemzetközileg is elismert tudományos folyóirattá nőtte ki magát, amelyben dominánsan az anyagtudomány területén kutató cikk írók munkái jelennek meg. Dr. Borosnyói Adorján tevékenységét 2016. óta Új-Zélandról végezte, 2019. január 1-től pedig, mint vezető szerkesztő segíti az új főszerkesztő munkáját.
Díját az Egyesület postai úton juttatta el a díjazottnak.    
Pallagi Gyula az Építő-, Fa- és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezeteinek Szövetségének elnöke kitűntető oklevelek adott át:
A Közlekedésépítő és Mélyépítő Dolgozók Szakszervezete kitűntető oklevelet adományoz Szabó László részére szakszervezeti munkájának elismeréséül.
Az Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezeteinek Szövetsége „Kiváló Tisztségviselő” címet adományoz Simon Lajos részére, kimagasló érdekképviseleti munkájának elismeréséül.