BPMK

Szakmai nap és közgyűlés

Szakmai nappal egybekötött közgyűlést tartott november 20-án a BPMK Környezetvédelmi Szakcsoportja a kamara új, Kaposvár utcai székházában.

A közgyűlés először megszavazta az érvényben lévő működési szabályzat módosításait, majd megválasztotta a szakértői testület új tagjának Porosz Mihályt, illetve Bera Józsefet és dr. Ágoston Csabát pedig póttagnak.
Az ezt követő szakmai napot Kassai Ferenc BPMK elnök, MMK alelnök nyitotta meg, aki köszöntőjében felhívta a figyelmet a BPMK és a kérdésben érintett minisztériumok közötti szakmai együttműködésre és a közlekedési munkacsoporthoz hasonló környezetvédelmi munkacsoport létrehozását szorgalmazta. A felvetéssel egyetértett az Innovációs és Technológiai Minisztérium Fenntarthatóságért Felelős Államtitkárságától Tóth Andor politikai főtanácsadó is, valamint megköszönve a kamara által felajánlott szakmai segítséget, egy kerekasztal fórum létrehozását javasolta. A szakmai nap folytatásaként a szakcsoport a bányászati hatóság képviselőivel az építési beruházások során kiszoruló földtani közeg státuszának meghatározásával kapcsolatos kérdéseket vitatta meg egy kerekasztalbeszélgetés keretén belül, a bányászati törvény, illetve a hulladékgazdálkodási jogszabályok szemszögéből.