BPMK

A SZIP sikeréért

A BPMK az MMK Hírközlési és Informatikai Tagozatával közösen kezdeményezte és tart folyamatosan egyeztető megbeszéléseket a Szupergyors Internet Program megvalósítása érdekében a programban érdekelt kormányzati szervek bevonásával. A SZIP sikeres megvalósítása érdekében a BPMK és a HIT munkabizottságokat hozott létre a MÁV Zrt.-vel és az elektromos szolgáltatókkal, a felmerülő tervezési, kivitelezési problémák kiküszöbölésére.

Június hónapban három alkalommal tartottak egyeztető megbeszélést a Szupergyors Internet Programban (SZIP) érintett kormányzati szervek, az elektromos szolgáltatók a mérnöki kamara közreműködésével.
2017. június 8-án Debrecenben rendezték az elektromos szolgáltatók és a mérnöki kamara közös munkabizottságának kihelyezett ülését, ahol dr. Liska András (elnök, HBMMK) Kassai Ferenc (BPMK elnök, MMK alelnök) nevében köszöntötte a vendégeket. A kihelyezett ülés témája a közös oszlopsoros optikai hálózatok engedélyezési eljárásrendjének, tervek műszaki kritériumainak egyértelműsítése, illetve a kormányzat által támasztott elvárások egyértelmű meghatározása volt. Bancsics Ferenc (politikai főtanácsadó, Belügyminisztérium) részletes tájékoztatást adott a SZIP projektről, mint a Nemzeti Digitális Fejlesztési Terv alappilléréről, Pálinkás Csaba (Miniszterelnökség) ismertette az EHT és az E-közmű szabályozás aktualitásait és a határidőket. Szántó Tibor, az MMK munkacsoport vezetője előadásában a közös oszlopsoros hálózatépítés engedélyezési folyamat nehézségeire hívta fel a figyelmet, végül Debreceni Győző számolt be a SZIP jelenlegi állásáról a hálózatépítések helyzetéről.  
A beruházásban érintett felek, június 9-én, Budapesten folytatták az egyeztető megbeszélést, annak érdekében, hogy, hogy a SZIP fejlesztések tervezési és kivitelezési munkái minden szempontot kielégítően, gyorsan és eredményesen zárulhassanak. Június 15-én a Kormányzat Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) rendezvényén jelentették be, hogy júliustól komplex térinformatikai rendszer támogatja a Szupergyors internet program végrehajtását. „Országszerte hatékonyabbá válik a távközlési fejlesztések nyomonkövetése, megkönnyítve ezzel a szélessávú hálózatok rövid- és hosszú távú tervezését, kivitelezését. 2017 július végétől válik elérhetővé az a térinformatikai alapú, elektronikus hírközlési nyilvántartás, amely teljes egészében uniós forrásból, összesen 2,54 milliárd forintból valósult meg a Hálózatfejlesztés Támogató Monitoring Rendszer Létrehozása projekt eredményeként. A Hálózatfejlesztés Támogató Monitoring Rendszer (HTMR) használatával lehetőség lesz a Szupergyors Internet Programban megjelenő, távközlési hálózat-fejlesztési pályázatok számítógéppel támogatott térinformatikai tervezésére, a beérkező pályázatok értékelésére, a fejlesztés eredményeinek folyamatos bemutatására, valamint az ellenőrzések lefolytatására. Az elkészült térinformatikai rendszert a Nemzeti Kibervédelmi Intézet IT biztonsági szempontból is megbízhatónak nyilvánította. A HTMR rendszer nemcsak a kormányzati tervező és ellenőrző munkát támogatja, de a szolgáltatókat is segíti. A rendszer szolgáltatói moduljához mind a pályázati nyertesek, mind fejlesztéseket önerőből megvalósító vállalkozások hozzáférnek. A legkisebb szolgáltatók, akiknek eddig nem volt forrásuk saját hálózataik elektronikus nyilvántartására, a HTMR-t díjmentesen, saját nyilvántartó rendszerként vehetik igénybe. A Szupergyors Internet Program munkájában részt vevő távközlési szolgáltatók részére a projektet kivitelező Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség 2017 nyarán ingyenes workshopokat szervez országszerte, melyeken az internet-szolgáltatók tájékoztatást kapnak az elektronikus kapcsolattartást lehetővé tevő modulok működéséről.” – olvasható a kormany.hu közleményében.