BPMK

Aláírták a Bartók Központ – Magyar Zene Háza tervezői szerződését

Fudzsimoto Szu építész, Mozsár István, a Városliget Zrt. vezérigazgatója és Baán László, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa aláírták június 10-én Budapesten a Bartók Központ - Magyar Zene Háza tervezői szerződését.

Baán László közölte: a szerződés az engedélyezési és kiviteli tervek elkészítésére vonatkozik. Az év végéig kidolgozandó, részletes tervek alapján lehet kiírni 2016-ban a közbeszerzési szerződést, hogy a jövő esztendő első felében megindulhasson az építkezés, és 2018 tavaszán megnyílhasson az épület a Városligetben, a Hungexpo régi irodaházainak helyén. Fudzsimoto Szu az MTI-nek nyilatkozva elmondta: számára az egyik legizgalmasabb kihívás a természetet az építészetbe integrálni. A Bartók Központ - Magyar Zene Háza a park közepén épül majd fel, így nagyon szép feladat a természetet integrálni az épületbe; ez volt a fő ok, amely a pályázaton való indulásra ösztönözte.
A környezetvédők félelmeire reagálva Fudzsimoto Szu kiemelte, hogy a Liget Budapest projekt eredményeképpen nőni fog a park zöldfelülete, és úgy vélte, hogy lehetséges megtalálni az egészséges egyensúlyt az új épületek és a liget fáinak védelme között. Végeredményben a projekt mérlege pozitív lesz - hangsúlyozta. Beszámolója szerint a terv hangsúlyos része a széles védőtető, amely túlnyúlik az épületen, külső és belső tereket is létrehozva. A park felé nyitott szabadtéri részek számos programnak, koncerteknek, fesztiváloknak adhatnak otthont, összekötve a házat a ligettel. Lenyűgöző a Liget Budapest projekt - szólt Fudzsimoto Szu a nagyszabású beruházásról, hozzátéve: a Városliget egy hatalmas városi park, amelyben múzeumok, kulturális helyszínek jelenleg is együtt élnek a természettel. Ez a szimbiózis a projektnek köszönhetően erősödhet is - vélekedett a japán építész, aki emlékeztetett arra is, hogy Magyarország és Japán milyen intenzív kapcsolatokat ápol a zenén keresztül. Batta András, a Zeneakadémia volt rektora, a Magyar Zene Háza munkacsoport vezetője a szerződés aláírása előtt kiemelte: az épület nemcsak formájában utal egy hanghullámra, hanem tervezett programja is "sok szólamot" szólaltat meg; a ház így a magyar zene presztízsét nagyban fogja gazdagítani. Mozsár István, a fejlesztés lebonyolításáért felelős Városliget Zrt. vezetője szerint a Sou Fujimoto Architects nemcsak dizájnban nagyon erős, hanem az eddigi tárgyalások tanúsága szerint rendkívül felkészült a megépíthetőség és megtervezhetőség vonatkozásában is, ami garanciát jelent arra, hogy megfelelő minőségben és határidőre elkészülhessen a Magyar Zene Háza. Baán László emlékeztetett arra, hogy az irodát vezető Fudzsimoto Szút a Wall Street Journal 2014-ben a világ leginnovatívabb építészének választotta, egy valódi világsztár épít tehát Budapesten. Az épület dizájnja, látványa, a tájba illesztettsége egyesítve a Magyar Zene Háza munkacsoport kiváló koncepciójával olyan tartalmat fog nyújtani, ami unikális nemcsak Magyarországon, de a világon is - fejtette ki.  A miniszteri biztos szerint a zene megközelítését nem hagyományos állandó és időszaki kiállításokon keresztül képzelik el, hanem a legújabb technológiák felhasználásával, egy különleges, élményszerű utazást lehetővé téve a zene világában és a magyar a zenetörténetben. Az ikonikus épületben helyet kapó Bartók Központ - Magyar Zene Háza - bár hangversenyek is lesznek benne - nem egyszerű koncertterem lesz, hanem a változatos típusú programoknak és aktivitásoknak köszönhetően valódi élményközpont - mondta el Baán László.