BPMK

Kiemelkedő innovációs teljesítmények születtek 2021-ben

Kiemelkedő innovációs teljesítmények születtek 2021-ben a magyar vállalatoknál - közölte a Magyar Innovációs Szövetség február 24-én, miután lezárult a 30. Magyar Innovációs Nagydíj pályázat bírálata.

A tájékoztatás szerint a 2021. évi Magyar Innovációs Nagydíjat, és a további öt innovációs díjat március 24-én adják át Budapesten, az Európa Hajón. A Magyar Innovációs Nagydíj pályázati felhívására 35 pályázatot nyújtottak be magyarországi cégek a gazdaság különböző ágazataiból, köztük az egészségügy, gyógyszeripar és agrár területről érkeztek kreatív, kiemelkedő eredményt bemutató pályamunkák.
A bírálóbizottság elsősorban a gazdasági mutatók - köztük az elért többleteredmény, vagy többlet árbevétel -, valamint egyéb műszaki és gazdasági előnyök alapján választotta ki a 2021. évben legnagyobb jelentőségű, és már az üzleti életben is sikeres innovációkat. A 2021. évi Magyar Innovációs Nagydíj bírálóbizottsága elismert tudósokból, gazdasági szakemberekből állt, elnöke az innovációs és technológiai miniszter volt – tájékoztatott a Magyar Innovációs Szövetség. (MTI)