BPMK

Elhunyt Keresztfalvi László

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Keresztfalvi László méltósággal viselt, súlyos betegség után, életének 74. évében elhunyt. Végső búcsút szeptember 21-én 9 órakor vesznek tőle szerettei, a Farkasréti temetőben.
A gyászmisét szeptember 21-én 17 órakor a Szent Imre templomban (Budapest XI, Villányi út 25.) mondanak érte.

Búcsúzunk Éhn Józseftől

Életének 75. évében, tragikus hirtelenséggel elhunyt Éhn József okleveles építőmérnök. Családja és szerettei mellett mély fájdalommal búcsúznak tőle barátai, pályatársai és mérnök kollégái.

SZALAY RÓBERT

Életének 91. évében otthonában, szerető családja körében elhunyt Szalay Róbert. Búcsúztatása 2017. július 28-án 17 órakor lesz a verőcei temetőben a római katolikus egyház szertartása szerint. Engesztelő szentmise-áldozat a temetést követően lesz a verőcei kápolnában.

POSGAY GYÖRGY (1928-2017)

Nem erről volt szó, kedves Posgay Gyuri. Arról volt szó, hogy még mesélsz olyan dolgokról, amikről már csak kevesen hordoznak emlékeket, hogy lehessen jegyezni azokat, de már nem sikerült.

Elhunyt Oláh György Nobel-díjas kémikus

Életének 90. évében elhunyt Oláh György Nobel-díjas tudós – közölte a Magyar Tudományos Akadémia az MTI-vel március 9-én. A 20. század egyik legmeghatározóbb kémikusát előző nap érte a halál Beverly Hillsben.

Elhunyt dr. Benedek Pál

Megrendülve tudatjuk, hogy dr. Benedek Pál, a VITUKI Vízminőségvédelmi Intézetének nyugalmazott igazgatója, a VTK Innosystem Kft. alapító tagja, a mérnöki kamara tiszteletbeli tagja szép és tartalmas életének 92. évében, július 23-án elhunyt.

Elhunyt Dunai Árpád

Megrendüléssel tudatjuk, hogy elhunyt Dunai Árpád okl. építőmérnök, a Magyar Mérnöki Kamara és a Tartószerkezeti Tagozat alapító tagja, Zielinski Szilárd díjas mérnök.

Subscribe to this RSS feed